Pár hete ezt az alagutat csináltam a cicáknak. felváltva alszanak benne, pedig azt hittem majd jókat fognak játszani. Persze néha az is elöfordul, de inkább csak alvásra használják.
Terike! Kb 150 cm hosszúba 5 fémböl készült karikát varrtam bele. A két végén az anyag alá került bele,kissé ráhajtva, hogy ne jöjjön ki, viszont a másik hármat csak három-három öltéssel rögzitettem bele. A középsö képen látszik is a karika. Én a két anyag közé egy fóliaszerüt is beletettem, hogy kicsit csörögjön nekik, de nem nagyon foglalkoznak vele. Sok sikert a készitéséhez. :)
Füstölt húsos zöldbableves.
-
A hétvégén a piacon szép, zsenge zöldbabot sikerült venni, így a feléből
egy finom levest főztem. Mivel a hűtőben meglapult egy darab jó húsos
füst...
Síróvirágom
-
Körülbelül két évvel ezelött kaptam két kis ágacskát, amit kigyökereztettem
és szépen formába terelgettem, amikor elkezdett növögetni. Nem tudom, ki
ho...
Farsang
-
Volt ám időközben farsang is, ahogy így most belegondolok... Arról még nem
is tettem fel képeket! Külön élmény volt, hogy mind a 2 gyereknek
ugyanakko...
Erika ez nagyon jó ötlet, gondolom milyen jókat alszanak ebben az alagútban.:)
VálaszTörlésAranyos ötlet, aranyos cicák!
VálaszTörlésGizi, Egyik nap a nagyobb legalább 8 órát benne volt, csak annyit láttunk, hogy mozog az alagút, mert forgolódott benne. :)
VálaszTörlésMJ,
VálaszTörlésKöszÖnÖm szépen és viszont a baráti ölelés neked is.
Erika! Nagyon jó ötlet,én is megcsinálom Zsebinek. Mivel merevítetted ki,hogy nem omlik össze az alagút?
VálaszTörlésTerike! Kb 150 cm hosszúba 5 fémböl készült karikát varrtam bele. A két végén az anyag alá került bele,kissé ráhajtva, hogy ne jöjjön ki, viszont a másik hármat csak három-három öltéssel rögzitettem bele. A középsö képen látszik is a karika. Én a két anyag közé egy fóliaszerüt is beletettem, hogy kicsit csörögjön nekik, de nem nagyon foglalkoznak vele. Sok sikert a készitéséhez. :)
VálaszTörlés"Nők nélkül élni nem lehet, és nem is érdemes!"
VálaszTörlésBoldog Nőnapot!